"Egyedül félszárnyú angyalok vagyunk, s csak úgy tudunk szárnyalni, ha összekapaszkodunk"

Az Újvilág kialakulása

Az 1970-es években létrejövő és 2000 után hihetetlenül megerősödő mamutcégek egyre kíméletlenebb versenyt folytatnak a fizetőképes vevőkörért. Végül 2100 körül már csak két cég marad talpon, melyek egy "egészséges" egyensúlyt kialakítva uralják a földet. A cél most már nem a vevők kiszolgálása - hiszen gyakorlatilag aki fizetni tud az vagy a cég saját alkalmazottja vagy a konkurensé (tehát potenciális ellenség), hanem a cégvezetők személyes jólétének biztosítása. Miután a Föld erőforrásai a végsőket rúgják, a levegőt pedig már rég nem a növények tisztítják, a cégek a naprendszer felé fordítják figyelmüket. Halgatólagos megegyezéssel az egyik cég a Marsot, a másik pedig a Vénuszt kezdi feltárni.

2174-re a Földön megszületik a 20 000 000 000-dik gyermek, az emberek több mint 95%-a országnyi városokban lakik. A helyszűke miatt csak az elit engedheti meg magának a nagyobb szabad teret engedő szórakozásokat (pl. tenisz), míg a többiek zsufolt konditermekben edzenek és hódolnak a fantáziajátékoknak, melyek példátlan sikerét a hadsereg által gyakorlásra kifejlesztett "gondolatmegjelenítőjének" köszönheti, ennek segítségével a szerpjátékosok a mesélő gondolatai által létrehozott világban kalandozhatnak, saját, szintén gondolati úton irányított karaktereikkel.

2197-re kiderül, hogy a Mars, bár nyersanyagokban igen gazdag, de gyakorlatilag semmiféle erőforrás nem található rajta a napenergián kívül. Ennek ellenére nagy veszteségek árán létrehoztak egy kolóniát, ami becslések szerint 30-40 év múlva önellátó lesz. A Vénuszon sem jobb a helyzet. Bár nyersanyag és erőforrás bőven található, de a terraformálás befejezéséig a kitermelésük szinte lehetetlen. A terraformálás pedig becslések szerint legalább 500 év. Mivel a Vénusz tulajdonosa nem akar presztizsveszteséget szenvedni a Marsi kolóniát sikeresen megalapító másik céggel szemben, így létrehoz egy terraformáló állomást a Vénusz körül és belekezd az átalakításba.

Az erőforrások utolsó cseppjeit hasznosítják a mamutcégek és egyre több fegyveres incidens következik be a még kiaknázatlan erőforrások birtoklásáért. 2215-ben a terraformáló állomás elsődleges feladatává a géntechnikai kutatás válik. Feladatuk, hogy olyan lényeket alkossanak, melyek képesek különleges viszonyok - mélytengerek, barlangok mélyén - is életben maradni. Ezért az állomást ellátják a kor legmodernebb orvosi laboratóriumaival és - tartva a rivális cég támadásától - a legmodernebb fegyverrendszerekkel és önjavító mechanizmusokkal, valamint a cég 48 legjobb tudósát is az állomásra küldik.

A tudósok - folyamatosan konzultálva Földön maradt kollégáikkal - három év alatt hatalmas áttörést értek el, köszönhetően a súlytalanságban végzett kísérleteknek. A munka mellet egyetlen szórakozásuk - mind oly sok Földlakónak - a szerepjáték. 2218. tavaszán a napi rutint egy baljós esemény zavarja meg. Mielőtt az állomás belépne a Föld Vénusz-árnyékába rádióüzenetet fog: a Földön kitört a cégek közötti nyílt háború. Mire a terraformáló állomás kilenc óra múlva kiér az árnyékból, a Föld helyén már csak egy második napot talál...

A tudósok a következő pár napban megpróbálták felvenni a kapcsolatot az esetleges túlélőkkel és a Marsi kolóniákkal, de mivel minden kísérlet kudarcba fulladt, így értekezletet tartottak, melyen elhatározták, befelyezik a Vénusz terraformálását, de nem az eredeti tervek szerint. Céljuk az volt, hogy létrehozzanak egy teljesen földszerű bolygót, melynek kultúrája az ipari forradalom előtti viszonyokat tükrözi, valamint megalkotják mindazokat a fajokat, melyek eddig csak képzeletükben léteztek. Ezzel esélyt adva, hogy egy jobb társadalom, egy életképesebb civilizáció jöjjön létre...

...Egy év telt el, a terraformálás beindult, most már csak várni kell. A tudósok úgy döntöttek, hogy hibernálják magukat és 100 évente felkelve ellenörzik a folyamatot, majd a végén újra munkához látnak és létrehozzák lényeiket. Már éppen készülődtek a hosszú alvásra, mikor a 34-es számú szonda életjeleket észlelt a déli félteke kettes kontinensén. Az izgalom a tetőfogára hágott az űrállomáson, majd négy tudós megkísérelte az alámerülést a Vénusz felhői közé.

Amitől féltek beigazolódott: a leszállóegység nem bírta ki a légkör elektromos viharait és a kontinenstől néhány kilóméterre a tengerbe csapódott. A négy tudóst hirtelen folyadék vette körül, majd legnagyobb megdöbbenésükre látták a leszálló-egységüket lesüllyedni a víz alá - benne a saját testükkel. Néhány kétségbeesett kísérlet után rájöttek, hogy bár testük végérvényesen meghalt, de lelkük valamilyen csoda folytán nem enyészett el, hanem "önálló életre kelt". Mivel saját tapasztalataikat nem tudták semmibe venni, elkezdték vizsgálni új életterüket. Közben az űrállomáson egy heti hiábavaló várakozás után a csoport többi tagja a hibernáció mellet döntött. A Vénuszon maradt négy tudós pedig lassan megérkezett arra a pontra ahol a szonda az életjeleket érzékelte.

Itt következett létezésük második óriási megdöbbenése: az általuk várt mikroorganizmuscsoportok vagy hasonló primitív élőlények helyett óriási lebegő-repülő lényeket láttak, melyek szemmel láthatóan kommunikáltak egymással - valamint éppen a leszálló-egységüket szedték darabokra. Miután az egyik tudós óvatosan megközelítette őket, az egyik óriási lény - melyeket a négy tudós a nagyfokú hasonlóság miatt egyhangúan Ventusz Drakonis-nak vagy egyszerűen csak Sárkánynak nevezett el - meglepő barátsággal és a tudós anyanyelvén szólította meg őt. (Mint később kiderült a Sárkányok egyáltalán nem beszéltek, mivel közvetlenül telepátiával érintkeztek egymással, így a tudóshoz is így fordultak.) Nemsokára kiderült, hogy a Sárkányok is mindennél többre becsülik a tudást, így innentől kezdve minden méretkülönbséget félretéve egyenlő felekként kezelték egymást. A tudósok elmondták terveiket, melyekkel a Sárkányoknál is támogatásra találtak. Majd a Sárkányok megosztották évezredes tapasztalataikat a tudósokkal. Így derült fény arra, hogy ha a Vénuszon meghal egy inteligens lény, mely úgy érzi, hogy befejezetlen ügye maradt, akkor az szellem alakban továbbra is létezni fog, amíg valamilyen hatás el nem pusztítja, vagy úgy nem dönt, hogy befejezi útját. Ezután a tudósok találkozhattak néhány hozzájuk hasonló állapotban lévő Sárkánnyal, akik megismertették velük azt amit eddig csak mesének hittek, hogyan használják ki a mindenütt jelenlévő energiát céljaik elérésére: így a négy tudós több száz év kitartó munkájával kialakította a rendszert, melyet ma összefoglaló néven Mágiának hívunk. A négy tudós négy szakterületéből létrejött a ma használt négy mágiaforma: a varázslás (vagy mágiahasználat), a vajákosság, az elme útja és a rituális mágia.

Ez alatt az állomáson száz évente felébredt a 44 tudós, ellenőrzte a műszereket, finomított a programozáson és visszafeküdt újjabb száz évre. Mikor negyedszerre ébredtek fel már egész pontosan meg tudták határozni, hogy 34 év múlva a Vénusz légköre 100%-san egyezni fog az i.e. 3000-ban (az emberi légszennyezés megjelenése előtt időpontban) mért földi légkörösszetétellel. Elhatározták, hogy ez alatt az idő alatt mindenki megtervez egy tetszés szerinti lényt. 34 év múlva, mikor mindenki megalkotta saját lényeit utasították az állomás központi agyát, hogy mérje fel az összes faj életképességét, és kezdje el szintetizálni öket olyan arányban, hogy egyik faj se kerüljön túlsúlyba a másikkal szemben. Ezután a szintetizált élőlényeket - előbb a mikroorganizmusokat, majd a növényeket állatokat, végül az intelligens lényeket - véletlenszerűen letelepítették a bolygó egész felületére.