Példatár

52. példa


MILO Elme Útja alkalmazó. Nem túl régóta, éppen most vált el mesterétől. Mivel 14 hónapot töltött az Elme útja tanulásával, erre 29%-a van. A Veszély érzékelése nevű technikára (mely 3 hónapos kategória) 5 hónapot költött, így 20%-a van rá. Ha alkalmazni kívánja a technikát, akkor (29+20) 49% eséllyel próbálkozhat.

53. példa


Ha MILO alkalmazni kívánja a Veszély érzékelése nevű technikát, akkor elméjét fel kell készítenie erre, leül tehát meditálni (fél órát). A technika frissítéséhez 10% szükésges, azaz legalább tízzel meg kell dobnia a meditációját, hogy a következő 24 órában alkalmazhassa azt. Meditációra 72%-a van, de 82-t dob, azaz nem sikerült eléggé elmélyülnie. Mivel nincs különösebb sürgős dolga, újra próbálkozik (újabb fél óra). Most 25-t dob, ami igazán sikeresnek mondható. Mivel így 47%-a van, amit felkészülésre fordíthat, a Veszély érzékelése mellett bekészíti még a Mentális csapás (15%), Ellenszegülés (5%), Relaxáció (5%), Telekinézis (10%) és Telepátia (2%) technikákatn (pont kihasználta a 47%-ot).

54. példa


MILO később több kalandba is keveredik. Mivel nem érzi magát biztonságban, folyamatosan készenlétben tartja a Méreg észlelése technikát. Minden nap meditálnia kell rá, bár csak 5%-ot. Ha egy nap valamiért nem ér rá, az még nem baj.
MILO-t ugyan nem mérgezik meg, de harcban megsebesül, és 8 napig eszméletlen lesz. Ezalatt a technika alkalmazása megszűnik.

55. példa


BOSZI megharagszik valakire, és első dühében átkot mond rá. A varázslat nem sikerül. Ekkor BOSZI-nak képességpróbát kell dobnia. Fizikuma 25% ( nem egy díjbirkozó ), 46-ot dob : ezt rendesen elrontotta. Fizikuma a felével csökken, azaz 12% lesz. ( 25-nek a fele 12, mindig lefelé kell kerekíteni ). Akaratereje 53% ( ez már szép ), dob 49-et, ez szűken, de megvan. Akaratereje negyedével csökken, 40% lesz. Megjelenik a szaggató fejfájás, és a rendfenntartók.

56. példa


Minni a Betegség átvétel nevű vajákos varázslatot szeretné alkalmazni majd nemsokára. Ehhez először elvonul 3 napra (nem eszik, csak vizet iszik, nem tart kapcsolatot senkivel). A harmadik nap leteltével három órát meditál (Meditációra van 59%a amiből 15% levonása van a három böjttel töltött nap miatt, de megdobja), majd áldozatot mutat be a Gyógyítónak (tej). Mivel mindez sikeresen lezajlott, 1k10 alkalommal képes lesz a varázslatot bemutatni, de nem többször, mint ahány napot böjtölt. Ugyan nyolcat dob a kockával, de ez most csak három varázslatra elég.
Ha lett volna a fejében ilyen két ilyen varázslat, akkor is hármat tudna alkalmazni a jövőben (nem pedig ötöt), de nem volt egy se. Ha négy varázslat lenne a fejében, akkor nem kezdett volna ilyen botorságba, mert csak csökkenthette volna a számukat három napos elvonulással.

57. példa


SÁM MATYI sámándobot akar készíteni magának. Már több hónapja gyűjtögeti hozzá az alapanyagot. Most már együtt van minden szükséges, így nekilát a dobkészítésnek. Mivel ő egy főleg földműveléssel foglalkozó falu sámánja a dobot a következő szertartásokhoz kívánja felhasználni : Aratási áldás, Vetési áldás, Esőcsalogatás, Betegség űzés, Szelleműzés. A dob készítésének ideje alatt minegyik varázslatból el kell mondania egyet, aminek hatása nem jön létre, csak "beköltözik" a dobba. Mivel Betegség űzésből csak egy varázslata volt, és azt éppen elrontotta, el kell vonulnia, és meditálnia is kell a dob készítése alatt legalább egy napot.
Mikor készen van a dobbal, akkor következik a képzettségpróba. MATYI-nak 65%-a van vajákosságra, és - szerencsés kézzel - 12-t dob. Az így elkészült sámándobja (65-12) 53%-ot ad az első varázslatra, amihez felhasználja, a következőhöz 52-t, és így tovább.
Mikor a dobból elfogytak a varázslatok, akkor újra kezdheti a dolgot, azzal a különbséggel, hogy a dobja már megvan, azt nem kell elkészítenie, csak a varázslatokat kell belerakni.

58. példa : Enyves története


ENYVES miután megtudta, hogy egy barlangban egy ork csapat nagy mennyiségű kincset halmozott fel - ami szerinte jobb helyen lenne nála -, cselekvésre szánja el magát. A barlangba érve, sikeresen elkerülte az őröket és eljutott a kincseskamrához, ahol kénytelen volt egy gyors - és stílszerűen hátulról végrehajtott - szúrással ártalmatlanítani egy csúnyán kifestett lényt. Így már nem okozott gondot a kincseskamra legértékesebb tárgyainak összeszedése. Ezután szerencsére „véletlenül" meggyulladt egy faliszőnyeg, így az orkok nem a csendesen odébbálló ENYVESsel voltak elfoglalva. Másnap szokatlanul későn ébredt és mosdás közben meglepődve vette észre, hogy a homlokán megjelent a „ígéretesek" kasztjának jele. Utólagos érdeklődésére kiderült, hogy a környező települések kifosztásából élő ork csapat egy varázsló uralma alatt állt, aki éppen egy pusztító démonurat kívánt megidézni, hogy segítségére legyen a környék városainak meghódításában. Így ENYVES - már nem először, de teljesen akaratlanul - nagy szolgálatot tett a civilizációnak.

59. példa


OKOSKA éppen egy varázslatot fejleszt. Mivel Mágiahasználata 63%, és 15-öt dob (63-15=49) 49-et adhat hozzá az eddig gyűjtött fejlesztési pontokhoz.

60. példa


DAGI nagyon ad a hasára. Mivel sokat van úton, és szeretne közben is jókat enni, mindig rengeteg fűszert visz magával. Már zavarja a sok üvegcse és zacskó. Elhatározza, hogy kifejleszt egy "általános szuperjó fűszerkeveréket". Mikor előadja a Mesélőnek az ötletet, némi derültség után megegyeznek benne, hogy olyat talál ki, amivel a sült húsok lesznek kifejezetten ízletesek. A Mesélő úgy dönt, hogy 350 pontot kell gyűjtenie főzésből, és 150-et Növénytanból, vagy Herbalizmusból.
Mikor DAGI elkészül a kutatással, akkortól minden olyan esetben, ha sült húst kíván készíteni, és használja a fűszerkeveréket, +15% módosítót kap.

61. példa


Mikor BOSZI kifejleszt egy új mérget, amihez Méregkeverés, és Herbalizmus képzettségét használta fel, akkor erre a két képzettségre dobhat növelést. A Méregkeverése 78%, ami már igen magas, tehát igen nehéz növelni. Mivel 91-et dob, most mégis sikeres volt. Méregkeverése immár 79%. A Herbalizmusa 42%-os. Mivel erre 37-et dob, a képzettség nem fejlődik, és az aranytartaléka is csak (42-37=5) 5%-ot növekszik.

62. példa


ANURIELNEK 57%-a van arra, hogy hosszúkarddal a kezében kivédjen egy támadást. Ha pont 57-et dob, akkor rögtön dobhat is a növekedésre. Ha 90-et dob, védekezése 58%-ra fejlődik. Ha 25-öt dob, akkor aranytartaléka nő (57-25=32) 32%-al. Ha pont 57-et dob, akkor a védekezés 58%-ra növekszik, és újra dobhat a növelésre, azaz minden kezdődik előről.
Ha valamilyen módosító érvényesült, azaz ha ANURIELNEK pl. -10%-a van a védekezésre, azaz 47-et kell dobnia, akkor a fejlesztésre akkor kap lehetőséget, ha 47-et dob, és nem 57-et.

63. példa


HARCOSNAK 37 Életpontja van (a parti irigyli is érte rendesen). Egy csata alkalmával -5 Életpontba kerül. Mivel a többiek legyőzik az ellenséget, túléli a dolgot, és így van értelme fejlődésre dobnia. Mikor két nap múlva újra megtámadják őket, újra megsebesül, és -8 Életpontba kerül. Mivel azonban nem gyógyult fel még teljesen, nem dobhat újabbat.

64. példa


HARCOSNAK egy csata után összesen 15 Életpontja hiányzik. Más ettől már igen rosszul érezné magát, neki azonban nem okoz gondot a dolog, mivel összesen 37 Életponttal rendelkezik, maradt még bőven. Miután bekötözték a sebeit, azok gyógyulásnak indulnak. Mivel az éjszakából 6 órát sikerül alvással töltenie, ezalatt visszatér 5 Életpont, mivel HARCOS Fizikuma 53%.
Társa FÜRGE, a tolvaj nem ennyire kemény legény. Összesen 15 Életpontja van, és most hiányzik belőle 12. Szinte jártányi ereje sincs, és nem érzi jól magát. Mivel ő is alszik legalább 6 órát, neki is visszatér 2 Életpont (Fizikuma 27%).
Mivel reggel továbbindulnak, ez a nap nem minősül pihenéssel töltött időnek. A Mesélő úgy dönt, hogy csak fele olyan gyorsan gyógyulnak. A nappal tizenkét órája alatt tehát HARCOSNAK 2 (lefelé kerekítés, mivel főleg ő az aktív a nap folyamán, és Fizikuma sincs túl sokkal 50 fölött), FÜRGÉNEK 1 Életpont tér vissza.

65. példa


KHAMIRR, a humbaba harcos, a veszéllyel mit sem törődve ront neki négy testőrnek, akik ki tudja mi okból csúnyán néztek rá. Első rohamával alkarpengéjével szinte széthasítja az egyik testőrt, de sajnos az elhunyt egyik társa szerencsésen tövig döfi kardját a lábába, miáltal 24 Élet pontot sebzett belé. Ezentúl minden 10. időegységben KHAMIRR 2 ÉP-t veszít, amíg be nem kötik a sebet, vagy el nem szorítják a lábát.
Mivel már úgyis odaért, a csata viszont hosszúnak igérkezik, így nem meri megkockáztatni, hogy a lábát terhelve még erőteljesebb vérzést idézzen elő, ezért bejelenti, hogy ezentúl nem mozdul - azaz a harc helyhez kötve módosítóit szenvedi el.
Néhány csapásváltás után ismét megsebzik. Ezúttal a jobb kezét vágják meg igen alaposan (10 ÉP-t sebezve belé), így újabbb vérpatak indul meg rajta. Ezentúl - az eddigi 10 IE-kénti 2 sebződés mellé, újabb 1 ÉP veszteség társul. KHAMIRR csak egyik kezét használja harc közben - szerencsére - az is a bal, így ez a sebesülés harci értékét nem változtatja. Nem úgy a morális hozzáállását a dolgokhoz: Megelégelve a játszadozást - és fittyet hányva rosz lábára - vad harci ordítás közepette ráveti magát a három testőrre. Sajnos ezzel az akciójával megterhelte sebesült lábát ami ezentúl 4 ÉP veszteséget fog okozni 10 IE-ként, és ez már nem tréfadolog. Tudja ezt KHAMIRR is, így Aranytartaléka felhasználásával, védekezéssel mit sem törödve 9 IE alatt lekaszabolja a három szerencsétlent. Ezután már csak abban bízhat, hogy az időközben megérkezett társainak elég magas képzettsége van e súlyos seb ellátásához...

66. példa


NYILAS Íjászat képzettsége 50%-os. Ha egy számszeríjat nyomnak a kezébe, akkor ez feleződik, tehát 25% lesz.

67. példa


SÓLYOMNAK a Fizikuma 41%, az Ügyessége pedig 32%. Ha birtokában van egy 4-es bonuszú visszacsapó íj, akkor találat esetén (4(Íj)+3(Ügyesség)=7) 7-et adhat a sebzéshez.

68. példa


Amikor NYILAS egy vadászlesről célba vesz egy őzet, van rá ideje, hogy célozzon. Mivel legalább 5 IE-ig ráfogja az íjat, mielőtt lőne, alkalmazhatja a Súlyos sebek okozása nevű képzettséget (anélkül, hogy valaha is tanulta volna). Ha NYILAS eltalálja a célpontot, akkor a lövés sikere alapján lehet számítani a sebzésszorzót. Íjászat képzettsége 38%, akkor most (2*38=76) 76%-a van a sikerre. Mivel 22-t dob, a lövés kifejezetten sikeresnek mondható. A sebzést (76-22=54->3) megháromszorozhatja. Ha sebzése 5(fegyver)+4(Ügyesség)=9, akkor most, mivel az őzön nincs páncél, (9*3=27) 27 Életpont. Lövés előtt természetesen bejelentheti, hogy a Súlyos sebek okozása képzettséget kívánja alkalmazni, ekkor azonban arra külön kell dobnia, ha eltalálja a célpontot.
Amikor pár héttel később egy sarok mögül kifordulva lő a gyanútlan őrszemre, jár neki az áldozat mozdulatlansága miatt a kétszeres szorzó, de természetesen nem célozhat legalább öt IE-ig, így csak a normál sebzésre van lehetősége. Ha rendelkezik a Súlyos sebek okozása képzettséggel, akkor lövés előtt bejelentheti, hogy alkalmazni kívánja, de akkor erre a sikeres találat után még dobnia kell.

69. példa


BALSZERENCSE lábát eltalálja egy nyilvessző, 12 Életpont sebzést okozva. Mivel ez a lehető legnagyobb sebzés, tehát bele is áll, és csak kisebbfajta sebészi beavatkozással lehet eltávolítani. Ha csak úgy meggondolatlanul kirántaná valaki, BALSZERENCSE újabb 12 Életpontot veszítene. SETE esetleg megpróbálkozhatna a vessző eltávolításával, de Sebgyógyítás képzettsége csupán 32%-os, ami elég harmatosnak mondható. Ha esetleg egy rosszul sikerült próbálkozás alkalmával 67-et dob, akkor (67-32=35->4, 4*2=8) 8 Életpont sebzést okozna.
Mivel közel van a város, így társai inkább - természetesen a vérzés elálítása után - a helyi ispotályba szállítják a sebesültet, ahol szakszerű ápolásban részesülhet.

70. példa


OKOSKA úgy dönt, hogy Alkímia képzettségét 23%-ról növelni óhajtja. Először is olyan tanárt kell találnia, aki legalább 54%-al rendelkezik ebből a képzettségből. Az alkímia 4 hónapos képzettség, tehát 10%-os elsajátítása 4 hónapig, azaz 16 hétig tart. Ezért egy órára átlagosan 16 rezet kell fizetnie a mesternek. Egy százalékos növekedést - 23%-ról 24%-ra - egy hónap alatt érhet el, ha naponta 4 órát foglalkozik a dologgal. Mivel mestert fogad, így a Mesélő úgy dönt, gyorsabban fog haladni, tehát elég lesz 3 hét is. Ez alatt OKOSKA (21*4=84) 84 órát vesz a mestertől, ami (84*16=1344) 13 ezüst 44 rézbe kerül. Ez csak a mester fizetése, ebben a laboratorium bérleti díja, és az elhasznált vegyszerek ára még nincs benne.

71. példa


CSIRIBÁ Gyógyító gyűrűjét a következő dobásokkal készítette el: (Mivel 100 órát töltött a tárgyal, így +50%-a van a beillesztésre.) A gyógyítás varázslatot szeretné beletenni úgy, hogy 6 sebpontot gyógyítson egyszerre. Ehhez először dobnia kell mágiahasználat (75%) + 50% = 125% alá. Mivel szerné, hogy ne csak 24 naponta egyszer, hanem legalább 14 naponta tudja használni ezért (10 nap * 10%) 100% levonás jár a dobására, amire így már csak 125-100=25% esélye van. Miután ezt - aranytartalékkal - megdobta, ezután az így előkészített helyre csak a gyógyítás varázslatot kell beilleszteni. Ehhez 75% (mágiahasználat) + 35% (gyógyítás varázs ismerete) -50% (nehezítés, mivel 6 pontot gyógyít egy helyett) = 60%-ot kell dobnia. Ezt szintén megdobva elkészíti a gyűrűt, míg a gyűrű tulajdonosa 60% (tanulási nehézség) + 100% (gyorsabb regerálódás) + 50% (mivel 6 pontot gyógyít) = 210% / 10 = 21%-nyi lélekveszteséget szenved el és 21% lesz a varázstárgy is. (Szegény tolajdonosa majdnem belehalt, mivel csak 11%-ra számított, de CSIRIBÁ mester megfejelte 10%-al a gyorsabb regerálódás erdekében. Ez az önkéntelen "jóakarás" a fő veszély arra, aki vállalkozik a tulajdonosi szerepkörre.)

72. példa


András új karaktert készít magának. A Fizikuma 25%, az Ügyessége pedig 45% az osztás után. Ekkor a kockadobás hatására a Fizikuma 30%, az Ügyessége pedig 49% lesz. Ez már végleges, a dobás után nem lehet rajta változtatni. A távolsági sebzésbonusza 4, de határeset, mert 1% növekedés az Ügyességen 5-re növelheti. András rögtön meg is nézi, mennyi idő szükséges a növekedéshez. 49%-ről 50%-ra főértéket (5 hónapos képzettségként) 5 hónap alatt alatt lehet felfejleszteni.
Ezután kiszámolja a közelharci sebzésbonuszát is (30+49)/2=39.5, aminek a tizes értéke 3, de szintén határeset. Akár a Fizikum, akár az Ügyesség nő 1%-ot, a közelhari sebzésbonusz 4-re változik. András ekkor megnézi azt is, mennyi időbe telne a Fizkumát megnövelni 1%-al. Ez jóval gyorsabban, 2 hónap alatt sikerülne.
Mindkét lehetőség csábító, az egyik gyors (2 hónap), a másik viszont több változást hoz, hiszen mindkét sebzésbonusz növekszik tőle. Hogy András melyik mellett dönt, azt a karaktere képzettségei, és az első kalandok határozzák majd meg.

73. példa


Mikor Kati egy négyszemű karaktert dolgoz ki magának, igyekszik a faj előnyeit a végletekig kihasználni. A négyszeműek nem egy gyakorlatias faj, főleg ha a tevékenység valamilyen fizikai erőfeszítést is követel. A Fizkai képzettségek elsajátítására 3x annyi időt kell szánniuk, az Elméleti képzettségeket viszont 2x gyorsabban tanulják. Így aztán neki sokkal inkább megéri a Fizikai képzettségek tanulására szánt időt is Elméleti képzettségeinek tökéletesítésére szánni. Neki például az 50%-os Mágiahasználat nem 78, hanem (78/2=39) 39 hónapba kerül. Ha ezt a Fiziai képzettségei terhére tanulja, akkor másfélszeres szorzó jár, de még így is csak 59 hónapot kell rászánnia.

74. példa


BOSZI egy vajákos Csendesség varázslatot kíván elsütni. A képzettsége 76%-os, a varázslatra pedig 58%-a van. Ez összesen 134%, tahát alapban el sem tudja rontani. Ez azonban egy olyan vajákos varázslat, ami variálható, azaz több lényre is mondható, lényenként 10% levonással. Boszinak összesen 10 lényre kellene alkalmaznia a varázslatot, és így rögtön 90%-al csökken az esélye, azaz 44% lesz. Erre akrár a saját 76%-os Vajákosságának megfelelő Aranytartalékot is rááldozhatná, de mivel így 100% felé kerülne, így csak 56%-ot áldozhat rá.
Mikor FÜRGE az orgyilkos egy szerencsétlen őr mögé lopdózik és le akarja szúrni, akkor a tőr (40%-os) jártassága a meglepetés szerű álló célpontra történő támadás miatt megkétszereződik (80%), amiből lejön a bejelentett nyakra történő szúrás miatt -62% levonás súlytja (18%) amit legfeljebb 40%-al növelhet meg (58%-ra) mert ennyi az alapjártassága. 60%-os alapjártasság esetén: 60%*2=120%-62%=58% lenne az alapnehézség, amit legfeljebb 42%-al növelhet meg 100%-ra.

75. példa


HARCOS nem ért semmilyen távolharci fegyverhez, és a közelharciak közül is csak a kardokat kedveli igazán. Mikor Fegyverismeretet tanul, akkor vágófegyverekre specializálódik. A Fegyverismeret Elméleti, 1 hónapos képzettség, azaz 7 hónap alatt lehet 40%-ra megtanulni. Viszont HARCOS ha ennyi időt tölt vele, akkor a vágófegyverek minőségét 80%-os pontossággal állapíthatja meg, míg pl. a lőfegyverek esetén erre csak 20%-os esélye van.

76. példa


TOLVAJ az Etikettet (Elméleti, 3 hetes) kifejezetten a bűnszövetkezetek illemtanára specializálódva sajátította el. Erre 32%-a van, míg minden más illemszabályra csak 8%. Mikor következő megbizatása közben előkelő társaságba kerül, megpróbálja ebben az irányban is kiművelni magát. Az Etikettet 8%-ról 32%-ra 2 hónap és egy hét alatt tudja megtanulni. Ekkor a specializáció megszűnik.

77. példa


BOSZI a Gyilkos ujj varázslatot akarja alkalmazni. A varázslat 0%-os, BOSZINAK pedig 57%-a van vajákosságra. Ha 15 IE-ig mutat rá a célpontra, akkor - amikor leereszti a kezét 15 IE múlva, és sikeresen megdobja a képzettségpróbáját - az áldozat 15 Életpontot veszít. BOSZI célszáma (57-15=42) 42.

78. példa


SÁMATYI faluját meg akarja támadni a szomszédos törzs. Ő az ellenséges törzsfőnök alakját fából kifaragta, szépen felöltöztette, arcot festett a bábunak, egyszóval igyekezett alapos munkát végezni. Fogott egy bőrszíjat, és miközben ezt a bábú köré tekerte a következő mondókát mondta el : "Én SÁMATYI, megkötöm kezed ZORD ZEGRUN (ez a törzsfő neve), hogy ne legyél képes egyetlen falumbélire sem emelni azt", majd sikeresen megdobja a képzettségpróbáját.
A mondóka hatására a támadás napján a törzsfőnök csapata élén bőszen megrohamozza a falut, de nem képes bunkójával lesúlytani a ellenfelekre. Rugni ugyan tudna, de erre nem jön rá. A sikertelenség annyira megzavarja, hogy némi szerencsétlenkedés után visszavonulót rendel el. Dühében otthon elver egy-két eléje kerülő szerencsétlen falujabelit, és mivel ezt korlátozás nélkül mnegteheti, végképp nem érti az egészet.

79. példa


ANURIELNEK van egy 23%-os Mágiától védő amulettje. Amikor CSIRIBÁ egy Félelem varázst mond rá, akkor az Akaraterőpróbájára - ezen hatás ellen - +23%-a van. Mikor azonban az öreg ezek után egy Átokkal próbálkozik, akkor az amulett nem befoyásolja a történéseket.

80. példa


HARCOS el akarja találni ÓRIÁS fejét, mert tudja, hogy túl sok támadásra nincs esélye, hamar péppé verik. Támadni fejre -26%, de ha egy óriással verekszik az ember, akkor +40%-a van találatra. Így HARCOSNAK összességében +14% jár a támadóértékéhez.

81. példa


AGYAS az Ellenszegülés nevű technikát már két hete kiélesítette. Elme Útja képzettsége 43%, a technikát 32%-ban ismeri, ez összesen 75% a sikerre. Mivel 15-öt dobott, védelme (75-15=60) 60-as erősségű. Természetesen minden nap meditált a frissítés érdekében. Ekkor CSIRIBÁ egy Altatás varázslatot mond rá, méghozzá 43%-ban sikeresen. Ez nem jut át AGYAS védelmén, de rendesen meggyöngíti, már csak (60-43=17) 17-es erősségű. CSIRIBÁ nem tudja, hogy miért lett sikertelen a varázslat, hiszen AGYAS Akaraterő próbával is kivédhette volna a hatást. AGYAS valamivel később úgy dönt, újraélesíti a technikát, mivel érzi, hogy védelme igencsak meggyöngült. Most 31-et dob, ezért védelme (75-31=44) 44-es erősségű lesz. Ha már mesteri szinten alkalmazná a technikát, ez az érték hozzáadódna a megmaradt értékhez, és összesen (17+44=61) 61-es erősségű védelmet eredményezne.

82. példa


GÜZÜ mindene a tanulás. Amint valami pénzhez jut, rögtön tanulásra költi. Most éppen történelmet tanul egy híres professzortól. Azonban előadás előtt benézett a könyvtárba, és talált egy gyönyörű növénytan könyvet, amit képtelen volt letenni. Kiélesítette hát a Figyelem megosztás technikát (fél óra meditáció, legalább 15%-os sikerességgel), majd alkalmazta (10 perc). Így az előadás alatt egy órán át még a könyvet is olvashatta, mert tudott mindkét dologra figyelni. Társai persze megrökönyödve nézték, amint mással foglalkozik. Ez még nem lett volna baj, de a professzor is észrevette, és igencsak megsértődött. GÜZÜ persze nem mondhatja el mit tett valójában, hiszen az Elme Útja titkos tan.